2014. július 27., vasárnap

Idegállapotban voltam

Csütörtökön a bejegyzés megírása után pihengettem, vacsora gyanánt a vésztartalék májkrémkonzervből csináltam szendvicseket, és Európa Liga-meccseket néztem a tévében. Persze az ETO meccsét nem közvetítették, pedig 1-0-ra nyertünk Göteborgban, igaz, ez már csak a szép búcsúhoz volt elegendő.
---
Péntek reggel haza kellett jönnöm, mert itthon felejtettem az igazolványaimat és a belépőkártyámat. Még szerencse, hogy közel van a buszmegálló.
A kedvenc büfésnénim volt szolgálatban, szóval jó nap volt.:D
Egyébként kiderült, hogy az előző bejegyzésben említett, cigiszünetben felfedezett lányt tulajdonképpen "ismerem": pár éve találkoztunk egy házibuliban. Bár állítólag amikor ő megjelent, én már nem voltam szomjas... Pf...XD
Meló után elmentem a Hollóba: kávé, kóla, lottó, tippmix. Felhívtam Ati barátomat is, hogy nem jön-e oda, de sajna nem vette fel, mire visszahívott, addigra már éppen távozóban voltam. A plázában viszont összefutottam az anyukájával. 
Este facebookon azzal a kolleginával beszélgettem, akit úgy hívnak, mint Anyut, mamit, meg dédnagymamámat. Ismét kiderült, hogy hihetetlenül öreg vagyok, bár szerinte mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Szóval egy tizest letagadok. 
Utána meccsek, pihi. 
---
Szombaton ki kellett mennem Écsre. Elszöszmötöltem az időt, el is bóbiskoltam, így taxival mentem a Samsung-szervízbe, hogy mindenképpen odaérjek zárás előtt. Sikerült. Elhoztam apu telefonját. A piacon vettem egy övtáskát, nagyon menő, integrált tictac-tartó is van benne.:) Így már nem kell elkérnem a fent említett kollegina hajcsatját.:) Mármint nem az tictac-tartó, hanem az övtáska miatt. 
Egy écsi ismerős vitt ki a vidékibe, a trafikban kaptam sportot is, szóval minden klappolt. 
Huh... A buszon volt egy nagyon csinos, szőke-mosolygós-mosolygödröcskés leányzó... :O És ott szállt le, ahol én...:O :)
Écs... Na, abban nem volt sok köszönet. 
Odaadtam a telefont, meg vittem ki hajvágót is, hogy sógornőm ma esetleg meg tudja nyírni. 
Leszidott, hogy egy banki papír kiment a fejemből. Amikor szóvá tettem, hogy fura állaga van az elém tett kajának, egyenesen azt közölte, hogy "b@sszam meg", a jövőben gondoskodjak én a kajáról. Ehhh... Aztán nem is a fagyasztóból elővett nemtommit ettem, mert szomszédnéni küldött kaját nekem...
Ja: mosógép. Apu vett újat. Megkérdezte, hogy nekem is olyan gépem van-e, mert nem tudja, hogy hogyan kell a szűrőt kinyitni.
Én levettem a mosógép tetejéről a törölközőt, hogy megnézzem, mennyire hasonlít az enyémhez. Erre rám förmedt, hogy "a szűrőt nyisd ki te hülye, ne a gépet!":/
Aztán meg rájött, hogy úgysem tudom, hagyjam a francba, majd rájön magától.
Hm... elővettem a pénztárcámból egy érmét, és kinyitottam a szűrőt.
Nem szeretem, ha hülyének néznek. Azt sem, ha nem bíznak bennem, hogy valamit nem tudok megcsinálni. Ha kétségem van a dolog kivitelezhetőségét illetőleg, úgyis jelzem. Megnéztem a Forma-1-időmérőt, és visszajöttem Győrbe. 
Egy kedves ismerősömmel irkáltunk, kiderült, hogy fél 7 körül lesz a vidékiben, írtam neki, hogy akkor megvárom. Elég sokat kell várnom, de víz, mp3, olvasnivaló, és cigi volt nálam, így nem unatkoztam. 
Sőt, a dohányzóhelyen még egy "sorstársammal" is összefutottam: pénzt kért, mint szegény mozgássérült. 
A lánnyal aztán kisebb kommunikációs hiba miatt nem találkoztam, így  hazaindultam. Eléggé rosszkedvem volt, nem kicsit felidegesített...
Már a 14-esen jutott eszembe, hogy a Vendelinbe simán megihattam volna még egy-két sörikét. Itthon bepótoltam.
Meg kajáltam is. Meg újabb adag becsvölgyei képet töltöttem fel. 
Vannak elég "necces" képek is fent, de nem nagyon zavar. 
Mármint az látszik, hogy együtt iszunk-ökörködünk, de az, amikor jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, az nem kivehető a fényképeken. 
De mi tudjuk.:)
---
Ma nem volt túl aktív napom. 
Délelőtt elballagtam Lidlbe, vettem ezt-azt. Felhívtam aput, hogy egy-két dolgot adjon oda tesóméknak, hogy hozzák be nekem. Erősködött, hogy nem fogja elfelejteni, mert ő nem feledékeny. És mégis elfelejtette. De nincs harag.:D
Egyebek mellett azért nincs, mert elnézést kért. És ilyet ő nekem még sosem mondott...:)
Hazafelé ballagva majdnem beestem egy árokba: hárman jöttek velem szemben a járdán. Mivel kisebbségi család voltak, ha szólok nekik, az rasszizmusnak minősül, így aztán megálltam az árok partján. 
Aztán Forma-1-et néztem, amit nem Vettel nyert. És nem is Mercedes. Hanem Ricciardo. Itt tartunk, hogy már egy Red Bull-győzelemnek is örülök...:D
Az ebéd rántott mozzarella volt, zöldségekkel.
A konyha nem gyulladt fel, viszont lefejeltem az ajtófélfát. Ja: a derekam szépen javul.:D
Mindjárt kezdődik a vízilabda EB-döntő, meg a Paks-ETO. Körkapcsolás lesz. 
Holnap meg hétfő. 
Jövő héten már tuti lesz német, meg valamikor ki kéne mennem Écsre a kint maradt cuccokért. 
Szombaton esküvő, de még nem tudom, mit veszek fel, még nincs gomb a nadrágomon... :( :)
Majd valakit megkérek szépen!
Na, akkor hajrá, magyarok! Hajrá, ETO!
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: