2012. szeptember 15., szombat

Terv szerint- szinte minden

Az előző hétvége azon ritka hétvégék egyike volt, amikorra sokmindent beterveztem, és ezek közül mindent sikerült is maradéktalanul megvalósítani...:)
Szombaton Anyuval az Árkád érintésével kinéztünk a piacra. Viccesen indult a nap, mert a bevásárlóközpontban sikerült egy rég nem látott ismerőssel összefutni, akinek ráadásul üzenetet is akartam írni, de így mondandómat személyesen is el tudtam mondani neki.:) Hogy ki ő, azt egyelőre fedje jótékony homály, ha aktuális lesz a dolog, majd mesélek. Van egy "függőben lévő projekt", ami csak rajtam múlik, de előbb-utóbb eljutok hozz...:)
Piacon semmi extra, nézelődtünk, vettünk ezt-azt, majd hazajöttünk. Kissé rosszul érintett, hogy Anyu az egyik általam kinézett felsőre/pulcsira azt találta mondani, hogy az nem  nekem való, MERT FIATALOS! Na pff... :D
Délután aztán Anyu hazament Écsre, én pedig Katával, és két másik kedves ismerőssel kinéztem a Pálinkafesztiválra. De a buszmegállóban még Fannival is összefutottunk, nem is tudom, mennyi idő után láttam őt viszont...:)
A pálinkázás aznap kimaradt az életemből, egy kellemes helyen két kör - esetemben sör - elfogyasztása közben vitattuk meg a világ nagy dolgait.
Majd a távozás útjára léptünk, a hangulatos estét a Mekiben zártuk, majd éjfél körül már otthon voltunk.
Az este folyamán egyébként a kocsmában a mellettünk lévő boxban leánybúcsú zajlott, meg a városban láttunk egy-két elrabolt menyasszonyt. Alacsonyan szálltak...:)
Aznap este egyébként két ismerősömnek is bekötötték a fejét, Móninak is és Verának is ezúton is gratulálok. Jaj, mennyi is... :)
---
Vasárnap reggel kiballagtam az ETO piacra, életemben először jártam ott. Futottam egy gyors kört, és tényleg elég ígéretes a hely...:) 
Gergő kollégával összefutottunk, majd Zsanival - aki NEM a barátnőm... :) - és apukájával beszélgettem picit. Aztán hazaindultam, de csak a parkoló széléig jutottam, mert Lui barátommal és édesanyjával akadtam össze, akik hazadobtak.
Délután pihi volt, meg Forma-1 Olasz Nagydíj Alonso (khm... természetesen Hamilton nyert, elnézést...) győzelmével, este meg megírtam azt a bizonyos próbafordítást. Elég könnyűnek éreztem, de nem volt az. Kicsit javítottunk rajta ismerősök segítségével. De ennyi talán belefér... :)
---
Új érzések, új hangulatok - szoktam mondani vala... A Pálinkafesztiválon Katával, hogy szem elől ne tévesszük egymást, egy darabon kézen fogva sétáltunk. Ő a "legesleg" legjobb barát, együtt jóban-rosszban, szóval nem félreérteni, de jó érzés volt, na... :)
Meg vasárnap Zsanival, amikor a jóó nagy tömegben kávézni indultunk, és elnéztem oldalra, de nem láttam, kedvesen olyasmit mondott, hogy "Itt jövök melletted, nyugi...", szóval ezek nekem olyan újdonság-féleségek. És vannak még a tarsolyban hasonlók, amiket nem írok le, mert giccsesnek tűnhetnek. Persze kéretik azt a tényt figyelembe venni, hogy 31 évem alatt eddig max. 3 hetet éltem kapcsolatban. És ha lett volna már akkor iwiw, meg facebook, találóbb lett volna a "bonyolult" státuszt választani. Szóval ez van, na!:)
---
Hétfő. Az ebédnél a srácokkal autókról, Forma-1-ről beszélgettünk, csak úgy repkedtek a műszaki kifejezések. A lányok meg csak úgy lestek!:P
Délután meg elküldtem az önéletrajzomat egy érdekesnek ígérkező másodállás-lehetőségre, de lányos zavaromban nem javítottam benne már nem használt e-mail-címemet, így helyesbítést kellett küldenem...:) Biztos elhiszik, hogy precíz vagyok...:( :D
---
Kedden Zsanival találkoztam volna, de aztán neki sem volt teljesen jó a délután, amikor meg már ráért volna, nem mentem be a városba, mert este Magyarország-Hollandia VB-selejtező volt. Optimistán álltam neki a meccsnek, aztán 4-1-re kikaptunk, "szerencsére" félidőben, 2-1-nél elaludtam...
Az a riporter faszi botrányosan idegesítő volt. Egyszerűen tragikomikus volt, amikor a 7. percben Dzsudzsák 11-esből egyenlített, a drága jó Menczer Tamás elkezdett ordibálni, hogy "ennek a válogatottnak van tartása, nem zuhant össze a csapat..." Hát pff... azért a 90 perc nem ezt mutatta...
Gyurcsány meg éhségsztrájkol. 
Ehh... No comment... Igen szegény ország vagyunk, ha ő az alternatíva... - Bocs, Balázs, imádlak, Te is tudod!;) -
---
Szerda. A Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai kitetTEK magukért. Lekapcsoltak egy fürdőköpenyes-játékpisztolyos gólyát az egyik egyetemen. Nincs ezzel gond, ha hívják őket, menni kell!
Sokkal nagyobb baj, hogy kicsit olyan "gittegylet"-nek tűnik az egész, lásd pl. az álarcban-pólóban szereplő agyontetovált "ígynemazonosítható" rendőrbácsit"...
Őőőő az a fideszes politikus meg, aki azt mondta, hogy az "anyák szüljenek sok gyereket, és akkor kevesebb lesz a családon belüli erőszak...", nos ő menjen el az... szóval a csudába menjen el, ehelyütt az anyázás nem volna illendő... :/ :)
Na a kis közéleti kitérő után: délután Holló Zsanival- aki még egyszer mondom, nem a barátnőm, "csak" egy nagyon kedves ismerősöm...:)
Beszélgettünk, koffeinkúráztunk, és jó gyorsan eltelt a délután... Hamarosan ismétlünk.:)
És beköszöntött az ősz. Nem Párizsban. Győrben.
---
Csütörtök. Fannival majdnem találkoztunk, de elmaradt. Aztán Lui is hívott ETO-Hypo női kézilabda-meccsre, oda sem mentem, mert Anyu kijött, pakolásztunk, rendet raktunk, beszélgettünk, együtt vacsoráztunk, szóval "relax" délután volt.
---
Péntek. Érdekes, hogy pénteken mennyivel könnyebb felkelni, mint mondjuk hétfőn....:)
A munkakedvem  mégis elég nehezen jött meg, és amire elkaptam a fonalat, jött egy óra áramszünet.
Ebéd után pedig utolsó erőmből egy huszáros hajrá... Aztán itthon nem csináltam semmit. Este már lusta voltam blogolni, elküldtem az avon-rendeléseket, kicsit neteztem, aztán szunya. És elővettem a paplant...:(
---
Ma plázáztam, adtam fel lottót, meg boltban vettem ezt-azt.
Még egy kicsit pihengetek, aztán kimegyek Écsre. Holnap szüret, nem tudom, fogok-e tudni segíteni, én általában darálni szoktam, ezt most apám lefoglalta. 
Fél 5-kor meg ETO-Pécs, arra meg nem tudom, hogy bejövök-e, vagy tévében nézem... Ha adja egyáltalán valamelyik adó...:)
De most legelőször is elküldöm a próbafordítást, szóval szorítsatok!;)
Jó hétvégét mindenkinek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: