2015. június 23., kedd

Születésnapodra

Ha úgy vesszük, tegnap miattad söröztem. Na jó, ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Bandi barátommal megbeszéltük, hogy összeülünk egy-két habzó serital erejéig. Ő szerette volna mára áttenni a találkát, de én mondtam, hogy nem jó, mert ma mindenképpen születésnapi bejegyzést kell írnom. Neked. A hetediket. Jesszus, de gyorsan telik az idő...:)
2007 nyara is régen volt. Akkor dolgoztunk együtt egy hónapig. Nem tudom, bennem valahogy az maradt meg, hogy szerettelek volna lefényképezni, aztán azt mondtad, hogy inkább küldesz majd egy képet. És küldtél. Valahogy így kezdődött. 
Mostanában villant be, hogy legeslegelőször büntetésből ültettek melléd. Háhá, micsoda büntetés...:)
Sok minden történt azóta. Veled is és velem is. 
Nem először, és valószínűleg nem utoljára írom le azt, hogy nélküled nem lennék, az, aki. Igen, néha még mindig úgy érzem, hogy Te vagy az évekkel fiatalabb fogadott nővérem. Vagy valami ilyesmi.:)
Rengeteg felejthetetlen élmény, emlék, beszélgetés... Jó ezekre visszagondolni. 
Mostanában talán kevesebbet beszélünk egymással, mint korábban, de mindig tudunk egymásnak mondani valamit. És ennek nagyon örülök.
Tudod, mi maradt meg bennem mostanában leginkább Veled kapcsolatban? Jó, hát a mostanában azért kicsit túlzás.:) De tavaly, amikor találkoztunk, hogy odaadd a kézkrémet, a szökőkútnál vártalak. És valahogy jóó messziről kiszúrtalak, és elindultam feléd. Pedig olyan gyakran azért nem találkozunk. Jójó persze, nem nagy kunszt, Te is nagyon messziről kiszúrsz a járásom alapján.:D Meg így leírva talán át sem jön, amire gondolok.:)
Mint amikor évekkel ezelőtt letöröltem a párát a busz ablakáról, és a mellettünk lévő buszon Te is ugyanezt tetted.:) 
Most visszakerestem. 2009 áprilisában másoltam be ide a blogra ezt az idézetet: 
"Egy biztos: ez az a szeretet, mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn. Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy."
És ez még mindig nagyon így van. Nem nagyon szoktunk találkát megbeszélni, néha úgyis összefutunk. 
Most viszont roppant rendhagyó leszek, és a születésnapodon én kérlek meg Téged, hogy valamikor a közeljövőben azért üljünk össze egy kávéra! Meg egy közös képet is szeretnék, és nem, nem feltétlenül a facebookra!:)
Ja, és hogy a sport se maradjon ki: nem is tudtam, hogy egy napon születtél Zinedine Zidane-nal!:) Ha Te sem, akkor már ketten vagyunk!:)
Száz szónak is egy a vége: Dórikám, nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok Neked, Isten éltessen sokáig!:)

Nincsenek megjegyzések: