2012. július 22., vasárnap

Nagyüzem

Ma egy hete tényleg semmi nem történt. Pihi, net, tévé. Terveztem egy délutáni alvást, de az ágyig is lusta voltam elzarándokolni, meg aztán attól tartottam, hogy ha napközben alszom, éjjel nem fogok tudni, ezért aztán inkább tettem-vettem.
---
Ha a múlt héten azt írtam, hogy gyors és hosszú héten vagyok túl, azt most sikerült felülmúlni...
Hétfőn fél 5-ig voltam melóban, egy megbeszélt találkára sem értem oda, annyira belefeledkeztem egy-két telefonos tárgyalásba...
Eléggé lezsibbadva értem haza, semmi másra nem vágytam, csak egy kis relaxálásra. Kád szokás szerint teleereszt, ki nem olvasott Kisalföldek bevisz, és ott döglöttem-olvasgattam, mint utólag kiderült, több, mint másfél órát... Mindegy, jól esett...:)
Utána vacsi, tévé. Először volt egy '70-es évekbeli magyar film, amit képtelen voltam megfejteni, hogy miről szól... Aztán Kék fény.
Elfogták a pécsi pszichológuslány gyilkosát. Aki egészen véletlenül roma származású.
Nincsen cigánybűnözés- mondják az okosok. Azért nincs, mert nem minden cigány bűnöző. Akkor nincs cigányzene sem, szól a kontra, mert nem mindegy cigány zenész.
Én pedig csendben megjegyezném, hogy nem minden cigány pecsenye, és még csak nem is kerék...:)
Na de a viccet félretéve: ez valóban nem egy "klasszikus", cigányokra jellemző bűncselekmény, se bicska, se vasvilla, se réz... De azért mégiscsak megáll az ész...
Persze szólnak ismét a jogvédők, hogy "most megint van ürügy utálni őket, lehet gyűlölködni."
Egyrészt: a Gulag-regényeivel világhírűvé vált Szolzsenyicin megírta, hogy a "félelem gyűlöletet szül.". És ebben van "némi" igazság.
Másrészt, ha engem öt-hat roma körüláll, és azt mondja, hogy "engem fel kéne akasztani, mert nyomorék vagyok", akkor ők neveletlenek. Akkor ők NEVELETLENEK. Míg én, azáltal, hogy kimondom, hogy ők romák, rögtön RASSZISTA vagyok...
Ez a nem semmi, na...
---
Kedd. Távozás melóból háromnegyed 5-kor. Kifacsartan és hullafáradtan. Legalább a napot egy kedves kolleginával történt beszélgetés és cigi zárta, így azért nem volt vészes...
Este MSN. Facebookon... :D
---
Szerdán viszonylag hamar, negyed 5-kor leléptem, Gergő kolléga hazadobott. Másik Gergő barátommal sajnos lemondtam az esti találkát, nagyon fáradt voltam, egyszerűen nem bírtam volna másnap felkelni, attól tartottam.
Anyu azt mondta, hogy már elvesztette a fonalat a körülöttem lévő Gergőket illetőleg. Hát még ha azt tudná, mennyi Andi vesz körül... De ez ebben a formában nem is igaz... :)
---
Csütörtök. ETO-bérletvásárlás, és szurkolói ankét. 
Megkapták a srácok a bronzérmeket, bemutatták az újoncokat, ismertették a célkitűzéseket, az új biztonsági előírásokat, aztán lehetett kérdezni.
Senki nem kérdezett semmit, így aztán mehettünk haza Isten hírével.
Van új mez is, ami nem egy nagy eresztés, viszont a fehér jobban tetszik, mint a zöld, ez is ritka dolog...:)
Most kivételesen nem ittunk áldomást a bérletvásárlásra, mindhárman siettünk haza...
Itthon Anyu várt, és dinsztelt paprika. Ha ezt így kell írni... :D
---
Péntek. Fél 3-at terveztünk, fél 5 lett belőle. De azért Gergővel rögtönöztünk egy hétzáró, feszültséglevezető sörözést, ő persze sofőr lévén alkoholmentesen... :)
Aztán kimentem Anyuval Écsre.
---
Szombaton tehát otthon voltam. Házi kaja, beszélgetések Anyuval, kábeltévé-programozás, kutyu-macska... Ja: a facebookra feltöltött fényképen pózoló fehér kiscica gazdit keres ám! Tessék szólni, ha valakit érdekel!;)
Apámmal meg nem tudok mit kezdeni... És ez szar dolog... Nagyon szar... Ez van...
Délután visszajöttem Győrbe, útközben kétszer megáztam... Plázában adtam fel lottón, majd hazajöttem. Tévé, net, döglés...
---
Ma olyan fél 8 táján keltem, voltam a kútnál sportért. Most majd takarítás, kaja, délután Forma-1. Alonso indul Németországban az élről, örülnék, ha tudna nyerni...
Aztán pihi.
---
Jövő héten meló. Csütörtökön Anyu elmegy három hétre szanatóriumba Sopronba, hétvégén meg indul az Olimpia, a foci NB1, sőt Forma-1 Magyar Nagydíj is lesz.
Elég eseménydús hetek következnek.
---
Felírtam a puskacetlimre, hogy csajok.
De mivel hogy nincs senki és semmi, ezért nem írok semmit.
Jaj: azt mondjuk nem volt semmi, hogy ma a benzinkúton a kasszás lány előttem igazította meg a haját, nagyon dögös látvány volt... :D
És kb. ennyi.
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: