Akár csajosposzt is lehetne, de nem lesz az, ha már egyszer osztálytalálkozót tartottunk.:)
---
Hétfő. A bejegyzés megírása után rántottát sütöttem, ami elég életveszélyes mutatvány volt, mert közvetlenül előtte mostam el a serpenyőt, és pattogott az olaj, mint a nemtommi.
Aztán pihi, meg Kék fény, meg alvás.
---
Kedd. Főnököm és helyettese távollétében én voltam a főnök. Régi álmom vált ezzel valóra. Csak viccelek. Nem vágyok hasonló babérokra. És "főnök" voltom is csak egy-két apróbb adminisztratív tevékenység lebonyolításában merült ki.
Írtam például két kilépőt. Az egyik lánytól megkérdeztem, hogy ugye nincs gond, hogy előbb le kell lépnie, mire ő úgy válaszolt, hogy nincs, csak szép idő van, és élvezni szeretné a napsütést.Persze csak viccelt, de én simán elhittem neki. Nem volt okom kételkedni, meg aztán miért is ne élvezhetné valaki a napsütést csak úgy?:)
Kollegina azt találta mondani, hogy hiányoznék a munkahelyemről. Hm... Ez jó nagy túlzás, de azért jól esett ilyet hallani, és köszönet érte.:)
Este átjött András barátom, söröztünk, beszélgettünk, majd ő távozott, én pedig nyugovóra tértem.
---
Szerda. Gyorsan eltelt a nap. A tervekkel ellentétben nem mentünk ki Gyirmótra Újpest-meccsre, inkább a Dreherbe mentünk sörözni. Ott melegebb volt.:)
Így aztán tudtam találkozni volt osztálytársnőmmel, az osztálytalálkozó szervezőjével. Kifizettem a menüt, meg lefoglaltuk a helyet a Pozsonyiban. Utána volt olyan rendes, hogy eldobott a Dreherhez. Ott aztán Andrással összeszámoltuk, hogy előző héten ugyanott mennyi sört ittunk meg. Inkább nem írom le. Ezúttal két sör után hazamentünk.:)
Aztán még itthon egy kávé is lecsúszott, aztán csak döglés volt a program.:)
---
Csütörtök. Semmit nem írtam fel. Tényleg. Meló után tartottam egy németórát, szerintem egész korrekt módon megdolgoztattam Balu barátomat. És hullafáradtan értem haza. És minden bizonnyal kávét is ittam. Este 6-kor.:)
---
Péntek. Stresszes, már-már idegszanatóriumot idéző nap volt.
Van munkahelyemen egy szerintem nagyon kedves szokás. Nőnapkor mi fiúk/férfiak osztjuk ki a virágokat kolléganőink számára.
Két évvel ezelőtt egy látásból ismert, ámbátor nagyon szimpatikus leányzónak is én adtam át a virágot, és jópár hónappal később, születésnapomkor kezdtünk el egymással beszélgetni, előtte a virágátadáson kívül nem volt köztünk személyes kontaktus. Vagy kommunikáció. Akkor egyébként már nem dolgozott a cégnél.
Idén egy lánynak írtam üzenetet, hogy neki én szeretném átadni a virágot. Későn olvasta az üzit, nem is vettük észre egymást.
Egyfelől sajnálom. Másfelől viszont nem bánom. Méghozzá azért, mert ő rengeteget jelent nekem, tudom mennyi kisebb-nagyobb élményt köszönhetek neki, mennyi érzelmet váltott már ki belőlem.
Én pedig szerettem volna elkerülni, hogy bárki is kiröhögjön, vagy kigúnyoljon, azért, mert együtt látott minket.
Mert egy nagyon szép lányról van szó. De ez csak a külcsín. A jéghegy csúcsa, a hab a tortán, a meggy a habostortán... Ahogy tetszik.. Na jó, nem viccelem el: büszke vagyok rá, hogy ismerhetem. És ezt ő is tudja. És nem örültem volna, ha akárcsak zrika szintjén is cseszegettek volna vele.
Virtuális élettársam sajnos ugyancsak nem volt látótávolságban..:/
Az más kérdés, hogy aztán senkinek nem adtam virágot, mert kicsit kisodródtam a virágok megközelítésekor, és mire odaértem, minden, a közelben lévő ismerős kollegina kezében volt már virág.
Fél 4-ig voltam melóban, főnököm dobott haza. Nem volt net, úgyhogy csendespihenőztem, meg okostelefonon nyomtam.:)
Közben felhívott egy osztálytársam a találkozóval kapcsolatban, hogy üljünk másnap egymás közelébe, hogy könnyebben pálinkázzunk.:) Hm... Egyébként nem voltunk sokan, nem okozott logisztikai problémát a koccintás, ráadásul szegény srác nem tudott felünk inni, mert kocsival jött.
És nála sem volt net. Megnyugtattam, hogy a hibát már bejelentettem.:)
Aztán kedves barátom és menyasszonya érkezett, és átadták nekem az esküvői meghívót, meg persze beszélgettünk is. Meg az unokaöcsis képeket is megmutattam nekik.:)
Aztán fürcsi, vacsi, és elég hamar nyugovóra tértem.:)
---
Szombat. SMS-t kaptam a vidanettől, hogy az általam bejelentett hibát központi meghibásodás okozta, a hibát kijavították, és elnézést kérnek a kellemetlenségért. Jó tudni, hogy szombaton korán reggel így odafigyelnek az emberre. Tényleg.:)
Hm... Leírhatom? Leírom. Amikor rám tört az előző bejegyzésben említett az őszinteségi roham, egy leányzónak írtam le, hogy tök fura, hogy az egyik legkedvesebb lányismerősöm vőlegényének a húgával irkálok. Semmi féltékenység, meg izé, de azért mégiscsak, na...:) Az üzenet elküldése után rögtön b*szkodtam a homlokomat, hogy ezt talán nem kellett volna. És itt sem írtam volna le, de a lány megmentette a helyzetet, közölve, hogy azért van köztük hasonlóság leendő sógornőjével.:)
Na szombat délelőtt erről személyesen is meggyőződhettem, megdupláztuk eddigi találkozásaink számát. A Hollóban kávéztunk, beszélgettünk. Közben persze lottót, tippmixet kitöltöttem.:) Jó gyorsan eltelt az idő, átmentünk a plázába.
Wehe..:) Befutott valamiért a CBA-ba, én meg rácsörögtem, hogy hozzon nekem egy Sportot. Ő meg visszahívott, hogy Sport Plusz jó lesz-e.:) Természetesen a Nemzeti Sportra gondoltam, de ezt a szlenget nem ismerhette, ha nincs sportrajongó a közelében. Azt még nem kérdeztem tőle, hogy tudja-e, mi az a les.:)
Ja, amúgy a paralimpiás téma miatt később a Sport Pluszt is megvettem.:)
A plázából hazaindultam. Vagyis egy megálló után leszálltam a 14-es buszról, mert tömve volt.
Beszarás: leszállsz az első ajtónál, az ajtó kinyitásakor az ott álló három utastárs nem áll arrébb (!!!), úgy, hogy felszállók is voltak.
Ja, és nem is volt tele a busz, a közepe tök üres volt. Azt hittem, elsírom magam.
A másik busz sofőrje meg majdnem odacsukott...:/
Na mindegy, épségben hazaértem.
Úgy volt, hogy Andrással nézem meg a Fradi-ETO-t, sör és paprikás krumpli társaságában. Ez aztán elmaradt. Talán nem is baj, mert értékelhetetlen játékkal 3-0-ra kikaptunk, és nem kizárt, hogy bánatunkat rengeteg sörbe fojtottuk volna, az aztán megalapozta volna az osztálytalálkozót.
Na, szóval csak elérkeztünk a szombat estéhez. Edit jött értem, aki nem a sógornőm, hanem a volt osztálytársam. De ez egyértelmű.:) A bonyodalmat induláskor az jelentette, hogy nem találtam meg a lakáskulcsot. Beesett a cipők közé.:)
*
Ezt a részt dramaturgiailag elkülönítem.:)
Kevés dologra vagyok büszke magammal kapcsolatban, erre azért egy picit mégis.
Az alsó tagozatot Budapesten, a Mozgásjavító Általános Iskolában. Az első év amolyan előkészítő volt, 13 fős osztályunkból azon négy ember közé tartoztam, akiknek külön felzárkóztató foglalkozásokra kellett járnia.
Aztán valahogy csak elkaptam a fonalat. Harmadikban már kitűnő voltam, negyedikben meg megkérdezték Anyuékat, mi lenne, ha kísérleti jelleggel ötödiktől egy pesti általános iskolába járnék-ép diákok közé.
Édesanyám szerencsére éppen akkoriban olvasott egy cikket a Kisalföldben, hogy a Feketében van egy konduktív csoport, ahol délutánonként mozgássérült gyerekkel foglalkoznak.
Anyunak több sem kellett, felkereste az iskola akkori igazgatónőjét. Ő szerencsére beleegyezett, így az 5. osztályt a Feketében kezdhettem el.
Volt egy kis bökkenő: Pesten angolt tanultam, de a Feketében nem volt akkor angoltanár. A negyedikes német anyagot el kellett sajátítanom 1992 nyarán, hogy becsatlakozhassak. Megoldottuk, a barcelonai olimpia, 11 magyar aranyérem bűvöletében is.
Hogy aztán fősuli alatt a némettanári gyakorlatomat a Feketében, a kommunikációsat pedig a Kisalföldnél töltöttem, már csak egy kis adalék.
Nem beszélve arról, hogy Anyu ekkor ment a kórházba dolgozni, hogy a közelben legyen, ha bármi gond lenne. Ez aztán tesóm és az én életemre is bőven, több ponton hatással volt.
Ez azért így elolvasva nem semmi. Talán valamit letettünk az asztalra az üres söröskorsókon kívül is.
Még valami: az említett tanítási gyakorlaton jutott eszembe, hogy a Feketének van egy sajátos, megmagyarázhatatlan hangulata. Valahogy a diákok között is olyan érzésem volt, hogy egy nyelvet beszélünk. De ezt nem tudom bővebben elmagyarázni.
De szerencsére ugyanezt éreztem az osztálytalálkozón, 19 év kihagyás után is.
Megérkeztünk.:)
Facebookon elég frappánsan sikerült összefoglalnom: nosztalgiázós-evősivós-csippendélsós-milffelcsoportképkészíttetős-fogassalhármasbantáncolós-gugulvafutós-celebpartys osztálytalálkozó.
Hát igen. Sztorizgatások, kaja-pia. Mondjuk a szokásosnál több volt a pálinka.:) A chipendale-show részemről annyiban volt emlékezetes, hogy előtte fogyott el a söröm, és már nem jött pincér, amíg vége nem volt a produkciónak.:D
A csoportképünket egy szomszéd asztalnál általam leszólított nőci készítette, gondolom, hogy meg lehetett könnyebbülve, hogy nem táncolni hívom.:D A képet ide személyiségi jogi okokból nem teszem fel, nem kértem engedélyt a többiektől. Pedig celeb vagyok, megtehetném.:)
Tök gáz, de én tényleg nem nagyon emlékszem olyanra, hogy valaha is táncoltam volna osztálytársnőmmel. Cink.:) Most viszont érett, harmincas nőkkel táncoltam.:D A lányok szerint egyébként tudok táncolni. Szerintem csak szeretek.:) De a fogas közelsége nehezítette a helyzetet.:D
Celebparty: egyik ex-osztálytárs már itt facén hülyült, hogy a blogfilmmel, meg a rádióinterjúval celeb lettem. Haha: aztán kiderült, hogy az ő felesége is szerepelt már a Győr Plusz Rádióban. Ő amúgy szintén osztálytársunk volt, és annyira jó őket együtt látni. Ezt muszáj volt leírnom.:)
Hm... Egyébként Csabi szolgáltatta számomra az év poénját. Fizetés, pincér, ezer forintot visszakapok. mire ő megszólal: "Írd alá, és add vissza neki!" :) Legközelebb megjátszuk!:D
Aztán átvonultunk még egy kocsmába, ahol zárásig beszélgetünk.
Osztálytársnőm túlélte az egyensúlyvesztésből adódó gugulvafutást az út közepén, így azt is megbocsátom neki, hogy ráborított a farmeromra egy korsó sört!;)
Fantasztikus este volt, nagyon jól éreztem magam. Remélem hamarosan folyt. köv., kicsit talán nagyobb létszámmal!:)
Otthon még két levezető sört megittam, és azzal a lánnyal irkáltam messengeren, akivel délelőtt találkoztam.:)
---
Vasárnap. Elég hamar, fél 9 táján felébredtem. Nem voltam másnapos, csak fáradt. Az viszont nem kicsit.
Neten és tévén kívül mindenhez lusta voltam, vagyis mostam egy adagot, meg bundáskenyeret sütöttem. Este fél 8-kor éhgyomorra.:)
És ennyi.
---
Hétfő. Vagyis ma. Reggel felkeltem negyed 5-kor, de egy kávé kevésnek bizonyult, így aztán picit megkésve mentem be dolgozni.
Közben még hiányérzetem is volt, nem találtam a baseballsapkámat, meg a sálam. Jah, szombat éjjel beraktam őket a kistáskámba a babaképek mellé...:)
Az odaút sima és zökkenőmentes volt, a nap is gyorsan eltelt.
Majd' egy év szünet után újra beszélgettünk egy kolléganőmmel, örültem neki.
Aztán elmentem postára, feladtam egy csekket, meg az adóbevallást. Végig mosolygott, aranyos volt, nem az az életunt, antiszociális bürokrata.
Dohánybolt. Pár hónapja meséltem, hogy jó háromnegyed órát beszélgettem egy aranyos dohánybolti eladóval. Ma megismert, és szinte "leszúrt", hogy miért egy csík cigit veszek egyszerre, így ritkábban jövök. Ha ezen múlik...:)
Ilyen előzmények után az újságoshoz már fülig érő vigyorral érkeztem. A Nemzeti Sport idei Forma-1-es különszámát kerestem. A csaj váltig állította, hogy van, de nem találta, majdnem átkutatta az egész boltot. Szóltam neki, hogy hagyja csak, úgyis jövök még. Cigiért a szomszédba.:)
Nem, más újságért is, a FourFourTwo még nem jelent meg.:)
Szóval jó kis délután volt.
Ja: drága jó anyai nagymamám ma lenne 96 éves, Vagy holnap. A családi legendárium szerint jól sikerült dédnagyapánknak a tejfakasztó buli, és a templomban meg a tanácsházán -vagy hogy nevezték akkor-, más-más időpontot adott meg.
MOST meg átjött a szomszédasszony, kaptam tőle ilyen öntapadós filces bigyót, hogy ragasszam a konyhában a székek lábának aljára, mert hajnalonként erre ébred fel... Hát ez meglepett...:D
A héten a németórán kívül semmi nincs tervben. Szombaton aztán legénybúcsú. Hétfőn meg ETO-meccs. Igen, hétfőn, mert valami kevésbé ismert törvény szerint nemzeti ünnepen nem lehet sporteseményt rendezni. Fura.
Na de mára tényleg befejezem.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)
Hát igen. Sztorizgatások, kaja-pia. Mondjuk a szokásosnál több volt a pálinka.:) A chipendale-show részemről annyiban volt emlékezetes, hogy előtte fogyott el a söröm, és már nem jött pincér, amíg vége nem volt a produkciónak.:D
A csoportképünket egy szomszéd asztalnál általam leszólított nőci készítette, gondolom, hogy meg lehetett könnyebbülve, hogy nem táncolni hívom.:D A képet ide személyiségi jogi okokból nem teszem fel, nem kértem engedélyt a többiektől. Pedig celeb vagyok, megtehetném.:)
Tök gáz, de én tényleg nem nagyon emlékszem olyanra, hogy valaha is táncoltam volna osztálytársnőmmel. Cink.:) Most viszont érett, harmincas nőkkel táncoltam.:D A lányok szerint egyébként tudok táncolni. Szerintem csak szeretek.:) De a fogas közelsége nehezítette a helyzetet.:D
Celebparty: egyik ex-osztálytárs már itt facén hülyült, hogy a blogfilmmel, meg a rádióinterjúval celeb lettem. Haha: aztán kiderült, hogy az ő felesége is szerepelt már a Győr Plusz Rádióban. Ő amúgy szintén osztálytársunk volt, és annyira jó őket együtt látni. Ezt muszáj volt leírnom.:)
Hm... Egyébként Csabi szolgáltatta számomra az év poénját. Fizetés, pincér, ezer forintot visszakapok. mire ő megszólal: "Írd alá, és add vissza neki!" :) Legközelebb megjátszuk!:D
Aztán átvonultunk még egy kocsmába, ahol zárásig beszélgetünk.
Osztálytársnőm túlélte az egyensúlyvesztésből adódó gugulvafutást az út közepén, így azt is megbocsátom neki, hogy ráborított a farmeromra egy korsó sört!;)
Fantasztikus este volt, nagyon jól éreztem magam. Remélem hamarosan folyt. köv., kicsit talán nagyobb létszámmal!:)
Otthon még két levezető sört megittam, és azzal a lánnyal irkáltam messengeren, akivel délelőtt találkoztam.:)
---
Vasárnap. Elég hamar, fél 9 táján felébredtem. Nem voltam másnapos, csak fáradt. Az viszont nem kicsit.
Neten és tévén kívül mindenhez lusta voltam, vagyis mostam egy adagot, meg bundáskenyeret sütöttem. Este fél 8-kor éhgyomorra.:)
És ennyi.
---
Hétfő. Vagyis ma. Reggel felkeltem negyed 5-kor, de egy kávé kevésnek bizonyult, így aztán picit megkésve mentem be dolgozni.
Közben még hiányérzetem is volt, nem találtam a baseballsapkámat, meg a sálam. Jah, szombat éjjel beraktam őket a kistáskámba a babaképek mellé...:)
Az odaút sima és zökkenőmentes volt, a nap is gyorsan eltelt.
Majd' egy év szünet után újra beszélgettünk egy kolléganőmmel, örültem neki.
Aztán elmentem postára, feladtam egy csekket, meg az adóbevallást. Végig mosolygott, aranyos volt, nem az az életunt, antiszociális bürokrata.
Dohánybolt. Pár hónapja meséltem, hogy jó háromnegyed órát beszélgettem egy aranyos dohánybolti eladóval. Ma megismert, és szinte "leszúrt", hogy miért egy csík cigit veszek egyszerre, így ritkábban jövök. Ha ezen múlik...:)
Ilyen előzmények után az újságoshoz már fülig érő vigyorral érkeztem. A Nemzeti Sport idei Forma-1-es különszámát kerestem. A csaj váltig állította, hogy van, de nem találta, majdnem átkutatta az egész boltot. Szóltam neki, hogy hagyja csak, úgyis jövök még. Cigiért a szomszédba.:)
Nem, más újságért is, a FourFourTwo még nem jelent meg.:)
Szóval jó kis délután volt.
Ja: drága jó anyai nagymamám ma lenne 96 éves, Vagy holnap. A családi legendárium szerint jól sikerült dédnagyapánknak a tejfakasztó buli, és a templomban meg a tanácsházán -vagy hogy nevezték akkor-, más-más időpontot adott meg.
MOST meg átjött a szomszédasszony, kaptam tőle ilyen öntapadós filces bigyót, hogy ragasszam a konyhában a székek lábának aljára, mert hajnalonként erre ébred fel... Hát ez meglepett...:D
A héten a németórán kívül semmi nincs tervben. Szombaton aztán legénybúcsú. Hétfőn meg ETO-meccs. Igen, hétfőn, mert valami kevésbé ismert törvény szerint nemzeti ünnepen nem lehet sporteseményt rendezni. Fura.
Na de mára tényleg befejezem.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése