Utolsó levél

Anyukám! Mikor írtam Neked utoljára levelet? Igen, jó régen lehetett, még talán Pestről, általános iskolás koromban. 

Most írok még egyet. Egy utolsót. De ezután is mindent el fogok Neked mesélni. Meg aztán amúgy is látsz mindent. Odafentről.

Hogy milyen az élet Nélküled? Rettenetes... 

Te hoztál engem a világra- na, az sem volt egy egyszerű mutatvány. Emlékszel? Én nem...:) De elmesélted... -, mégis mintha belőlem téptek volna ki egy darabot. Olyan üres most minden. Várom, hogy hívsz reggel, vagy a Barátok közt szünetében, ahogy szoktuk. 

Éjjel álmomban megkérdezted, hogy megyünk-e dolgozni. Akkor megnyugodtam, hogy csak álmodom ezt az egészet. Aztán felébredtem.

Nem csak nekünk hiányzol. Amikor már odaértem a kórházhoz, már ki volt tűzve a fekete zászló. A tiszteletedre. Arról volt szó, hogy addig dolgozol, amíg az új épületszárny elkészül. Átadtak egy folyosót. Azt még megérted...

Rengetegen hívtak, kerestek, érdeklődtek. Az az osztálytársad is felhívott, aki miatt annyit mérgelődtél az osztálytalálkozó kapcsán. Hozta a formáját... Olyan szívesen elküldtem volna melegebb éghajlatra. De nem tettem, mert méltatlan lett volna... Remélem, azért fogtad a fejed, amikor ezt hallottad...:)

A család, a barátok, a munkatársak rengeteget segítenek, nem vagyok egyedül. Képzeld, Balu még azt is mondta, hogy látogassam majd egyszer meg őket az ITO-n. Erre most még képtelen lennék.

"Meghalt az Édesanyám..." Több tucatszor mondtam ki ezt a mondatot az utóbbi hetekben. Rokonnak, Barátnak, Munkatársnak, Hivatalban... És mintha kívülről hallanám... Valaki mástól... Felfoghatatlan...

Mert nekünk még terveink voltak. Elmész nyugdíjba, aztán sokat leszel itt velem Gyárvárosban, kimegyünk tesómékhoz Ausztriába, eljössz még velem ETO-meccsre, 23-án meghallgatjuk Csernus okosságait... Sőt, most láttam, hogy a névnapod előtti nap meg Operettgála lesz...

Meg piacra mászkálunk, élményfürdőbe megyünk...

És ez már nem fog összejönni... :(

Tudod, mi vigasztal? Hogy végig dolgoztál, ott, és azt, amit szeretsz, autót vezettél, és két héttel azelőtt, mielőtt végleg elaludtál, ott voltál azon az osztálytalálkozón, amit Te szerveztél. Irtó büszke voltam Rád, de ezt úgyis tudod...

Nem tudtalak megnézni a koporsóban. Én arra az Anyura szeretnék emlékezni, aki elfelejti a PIN-kódját, és amikor felhív, hogy "1904, amikor az ETO-t alapították.", szakadok a röhögéstől. Akivel a reggeli kávé mellett bohóckodok, aki elbóbiskol az esti tévézés közben, és mérgelődünk egymással, mert mégsem hajlandó levenni a szemüvegét... 

El vagyunk anyátlanodva Nélküled. Ez a helyzet. 

Biztos, hogy jó tesók leszünk, aput is igyekszünk istápolni, amennyire lehetséges.

Csak arra kérlek, hogy legalább odafent vigyázz magadra! 

És egy picit azért ránk is...

Sokszor puszil:

a kisebbik gyermeked.

Ui.: Igen, Te meg mindig úgy írtad alá az üzeneteidet, hogy "Anyád". Mennyit nevettünk ezen...